A vadon élõ emlõsök.

Mosómedve (Procyon Lotor)

A mosómedve nyugatról terjeszkedik. Gyor-Moson-Sopron megyében Látták legeloször. Vándorlásra Németországból indult, a II.Világháború utolsó napjaiban megszökött 25 példánnyal Ausztriában már Nem ritka. Megjelenésére, sot megtelepedésére tehát számítanunk kell foleg az ország nyugati felében. Az éghajlat és a táplálkozási lehetoségek Közép-Európában is hasonlóak , mint eredeti hazájában (Észak-Amerika), így nagyszeruen meghonosodott ezeken a területeken. A kevert és lombos erdoket kedveli, különösen, ahol számára megfelelo, nehezen hozzáférheto búvóhelyet talál. Ahol az erdoben nem háborgatják ,nem vadásszák hamarosan megjelenik a nagyvárosok szeméttelepein, és a táborozóhelyek szemétlerakóit is felkeresi. Szereti a vizek, vízpartok környékén, de elcsatangolva felbukkanhat mindenhol. Nevét onnan nyerte, hogy táplálékát szívesen mártja vízbe, szívesen mosogatja, illetve víz alól szedegeti (kagylók, csigák,

A vadon élõ állatok

halak). Testre a hímek egy kicsit erosebbek a nostényeknél. Bundájuk sárgásszürke, feketével keverve. Farkuk 25cm és feketésbarna hegyben végzodik, rajta több feketésbarna gyuruvel. Mindent felfal, ami csak eheto. Szereti a gyümölcsöt , a gabonát, puha kukoricacsutkát, rovarokat, apró gerinceseket, madártojást. Hosszú, fogásra alkalmas ujjaival igen jól mászik fára. Táplálékának jellemzo maradványait, rákpáncélokat, feltört kagylókat, halmaradványokat vizek, patakok mentén lehet megtalálni. Ha lakott hely közelében van, elcsen egy-egy baromfit, galambot, vagy ezek tojásait. A városok szélén, kertvárosokban gyakran a kukákat is megnézegeti. Rejtett, éjszakai életmódja miatt nehéz megpillantani , ezért fel kell ismernünk jellegzetes nyomait, amirol következtethetünk jelenlétre. Tanyáját odvas fákban veri fel, de sziklarepedéseken , rozserakásokon, vagy egyszeruen csak egy vastag ágon elfekszik. A nostény már egyéves korában szaporodásra képes. Tavasszal évenként átlagban 5-6 kölyköt vet. A nostény 60-63 napi vemhesség után 5-6 kölyköt hoz a világra

Muflon (Ovis Musimon)

Európa egyetlen vadjuha, házi juhunk ose, hazája Korzika és Szardínia szigete. A XIX. Század vége felé kezdték hazánkban betelepítését. Testüket barnás fekete szor fedi, a kosok oldalán világos nyeregszeru folt található - ez a nyeregfolt. Szaglása, hallása egyaránt jó, szeme nagyon jó. A veszélyt füttyentéssel jelzi. Nemek szerinti elnevezések Hímjét kosnak, nostényét jerkének (2. életévétol ellésig) majd anyajuhnak hívjuk. A bárányokat kos- illetve jerkebáránynak nevezzük. Trófea A kos tülkös szarvat visel, melyet formája után csigának nevezünk. Néha a nosténynek is van szarva. Az évek során a szarv fokozatosan no, soha nem veti azt el mint a szarvasfélék! A csigák általában egymás tükörképei, rajtuk durvább-finomabb gyuruk, barázdák váltogatják egymást. Ha a csigák némelyike hegyével befelé no az egy ido múlva az áll alá ér és lehetetlenné teszi a táplálkozást, és az állat éhen vész. Ezt hívják úgy, hogy öngyilkos csiga A muflon csapatokban él, melyek estefelé

Dám (Dama Dama)

Oshazája a Földközi-tenger vidéke, Közel-Keleten Mezopotámia. Innen telepítették már a középkorban, Francia-és Németországba, Angliába, a Skandináv államokba, Lengyelországban és a Baltikumba. A Kárpát-medencébe Mátyás király idejében telepítették be. A régi Romániába, Havasalföldre és Moldvába a XVIII. században telepítették a vajdák és bojárok. A dám ma-telepített vadfajként-egész Európában, Amerikában, Ausztráliában és Új-Zéladon is él. A vadaskertekbol kiengedett, vagy megszökött dámok kiváló alkalmazkodó képességük folytán, hamarosan mindenütt otthonra leltek a Kárpát-medencében. Sajátos agancsa miatt a bikát „lapátosnak” nevezi a vadásznyelv. Nosténye tehén, szaporulata borjú. A bikaborjú másodéves korában oszre csapot növeszt, ezt tavaszra egyágúra (nyársas), majd kétágúra (villás) váltja. Ezt követi a harmadéves úgynevezett „kanál” (kanalasbika). Ezután már egyre terebélyesebb lapátot növeszt, felso és hátsó részén csipkézéssel, sarkantyúkkal. A kapitális dámbikák 10-12 évesek. Vadaskertben is szaporodik. Az eteto személyzettel szinte bizalmas testközelségben járnak. Ha túlzottan elszaporodnak, nagy kárt tehetnek a muvelt területeken, de az erdogazdálkodásban is, és foként a telepített gyümölcsösökben, ha azok

mennek a legelore, majd hajnalban térnek vissza a surube. Nem tartják váltóikat, vonulnak, ezt a nyár és tél befolyásolja. Nyáron a huvösebb völgyekben, télen pedig a déli lejtokön tanyáznak. Az embert közelre bevárják, majd megugranak, futás közben meg-megállva visszafordulva kíváncsian méregetik megzavarójukat. Hangjuk ilyenkor füttyentésre emlékezte nincsenek bekerítve. Legszívesebben a fák rügyeit, cserjéket és fák fiatal leveleit, hajtásait fogyasztja, rájár a hullott gyümölcsökre, dinnyére, szolore. A kihelyezett takarmányt, a sót fölveszi. A hazai dámállomány a világ legjobbja, amelyet számos világrekord lapát bizonyít.